Oeirasi tenisztorna – Gálfi nyerte a magyar negyeddöntőt

A magyar bajnok Gálfi Dalma legyőzte Udvardy Pannát a negyeddöntőben a portugáliai Oeirasban zajló, 168 ezer dollár (60 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger tenisztornán.

A két magyar legutóbb a hónap elején csapott össze a spanyolországi La Bisbal d’Empordában rendezett challengeren, akkor Gálfi 6:0, 7:5-tel bizonyult jobbnak. Előzőleg még kétszer találkoztak nemzetközi tornákon, mindkét alkalommal 2018-ban: egy hódmezővásárhelyi ITF-tornán Gálfi a második szettben feladta a meccset, majd egy hónappal később Baján Udvardy két szettben győzött.

A két 26 éves magyar sérülés miatt nem volt jelen két hete a Vilniusban rendezett Billie Jean King Kupa-tornán, amelyen a válogatott nem jutott fel az Euroafrikai zóna I-es csoportjából.

A portugáliai meccs az esőzések miatt csaknem négyórás késéssel kezdődött, a kedvezőtlen körülmények miatt a nézőtér csaknem üres volt a Lisszabon külvárosában található Oeirasban. A meccs 2:2-ig rövid gémeket hozott, ám akkor a rangsorban 149. Gálfi csak 21(!) labdamenetet követően nyerte meg az adogatását. Ellenfele 4:5-nél szettlabdát hárított adogatóként, majd az izgalmas és fordulatos rövidítésben Udvardynak kettő, Gálfinak pedig további négy játszmalabdája volt, az utolsónál Udvardy kiütött egy tenyerest, így 1 óra 11 perc elteltével ellenfele került előnybe.

A folytatásban Gálfit vitte tovább a lendület, két brékkel hamar 4:0-ra meglépett, és innen már nem volt visszaút riválisa számára. A fordulatos találkozó 1 óra 50 percig tartott.

Gálfi a szombati elődöntőben a Bondár Annát búcsúztató orosz Jelena Prigyankinával (186.) vagy az amerikai Varvara Lepchenkóval (120.) találkozik.

Eredmény, negyeddöntő:

Gálfi Dalma-Udvardy Panna 7:6 (10-8), 6:1


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Categories Érettségi 2025

Megkezdődtek a matematika írásbeli vizsgák

Megkezdődtek kedden 9 órától a matematika írásbeli érettségi vizsgák - közölte az Oktatási Hivatal az…

Read More

A Vatikán területén kikapcsolják a mobilkapcsolatot a konklávé teljes idejére

Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én…

Read More

Erdő Péter: az új pápának és az egyháznak drámai időszakban kell küldetését teljesítenie

A következő pápának és az egyháznak az emberiség története drámai korszakában kell küldetését teljesítenie -…

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Forrás: Nádudvsri Sportegyesület hivatalos oldal

Új műfüves pályát adtak át Nádudvaron

Nagyszabású rendezvényt bonyolítottak le a hétvégén.

A tetejére borult egy kisteherautó a 4-es főúton, Hajdúszoboszlónál

A tűzoltók Kaba közelében áramtalanították a járművet.

Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella

Nem hozott gólt a sereghajtó Kecskemét és a vendég Újpest mérkőzése a labdarúgó OTP Bank…