Újabb dílert dogtak el a rendőrök Hajdú-Biharban – fotóval

A balmazújvárosi nyomozók a DELTA Program keretében elfogtak egy helyi lakost, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A rendőrök információt szereztek arról, hogy egy 28 éves balmazújvárosi férfi tiltott szereket árul ismerőseinek. A bűnügyesek akciót szerveztek kézre kerítésére, majd május 6-án elfogták és bűnügyi őrizetbe vették…

Elfogtak egy szökevényt, aki nyolcéves börtönbüntetés elől bujkált

A budapesti nyomozók újabb akciójában elfogtak olyat is, aki nyolcéves börtönbüntetése elöl bujkált. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya idén immár harmadik alkalommal tartott összehangolt körözési akciót, melyben a VII. és a XV. kerületi rendőrkapitányságon túl részt vett a Közrendvédelmi Főosztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály, továbbá egyes vidéki kapitányságok munkatársai – olvasható a…

BRFK: 110 embert igazoltattak a május 1-jei jogellenes gyűlés kapcsán

Május elsején délután Budapesten, az V. kerület, Kossuth Lajos téren tartott, előzetesen bejelentett és tudomásul vett gyűlés résztvevői közül többen jogellenes gyűlésbe kezdtek, ezzel összefüggésben a rendőrök 110 embert igazoltattak – közölte a rendőrség honlapján pénteken. A jogellenesen gyülekezők akadályozták a forgalmat a belvárosban. Közülük többen a Lánchídra mentek, majd…

Debreceni rendőrségi razziák: kábítószerrel is összefüggésbe hozható szabálysértések

A debreceni rendőrök a Delta Program keretében szombat este ismét ellenőrzést tartottak. Az április 26-án tartott összehangolt akcióban 28 rendőr vett részt: közel 100 gépjárművet vizsgáltak át, illetve mintegy 300 főt igazoltattak. Egy autó esetében megállapították, hogy azt kivonták a forgalomból, ezért a helyszínen levették róla a rendszámot,…