100 hektáron pusztított a tűz Hajdú-Biharban

Eloltották a lángokat Tetétlen közelében, a Hamvas-főcsatorna mellett, ahol égett az aljnövényzet, és körbálák is meggyulladtak. Mintegy száz hektárt érintett a tűz, amely telephelyeket és erdőt is veszélyeztetett. A püspökladányi, a karcagi, a berettyóújfalui, a mezőberényi, a tiszafüredi és a debreceni hivatásos, valamint a kabai önkéntes tűzoltók a…

Püspökladány elnyerte a Polgárőr Város címet

A Püspökladányi Polgárőr Egyesület Elnökével közösen pályáztak és elnyerték a Polgárőr Város címet – olvasható a város közösségi oldalán. Mint írják, Abádszalókon ünnepélyes keretek között vehették át az elismerést. Köszönet illet minden polgárőrünket azért az áldozatos, önkéntes munkáért – zárják a bejegyzést.

Bosszúból az autójával akarta elütni a férfit és annak kislányát egy hajdú-bihari férfi

Tárgyalást tart a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat lényege szerint a vádlott barátnője 2023. szeptember 10-én a kora délutáni órákban a szerepi vasútállomáson konfliktusba keveredett egy ott…

Halálos baleset volt ezért késtek a buszok – fotókkal

Halálos baleset miatt késett a Jászberényből Debrecenbe induló busz. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Karcag-Kunmadaras összekötő úton, Berekfürdő határában egy motoros és egy személyautó ütközött össze délelőtt. A 11-es km-nél az utat lezárták. Ezért a Jászberényből, Nádudvaron át Debrecenben induló busz is késéssel közlekedett. A voláninform azt írta, hogy baleset…

Változások a debreceni autóbusz-állomás kocsiállásainál a Szoboszlói úti csomópont átépítése miatt

2025. június 23-ától (hétfőtől) várhatóan augusztus 20-áig (szerdáig) Debrecenben a Szoboszlói úti csomópont átépítési munkálatai miatt az autóbusz-állomás kocsiállásait az alábbiak szerint áthelyezik: Az 1-es kocsiállás az autóbusz-állomás területén a 10-es kocsiállás helyére,A 2-es kocsiállás az autóbusz-állomás területén a 9-es kocsiállás helyére,A 3-as kocsiállás a Széchenyi utcán kialakított…

Megkezdődött az útfelújítási munka Nádudvaron

Megkezdődtek az útfelújítási munkálatok Nádudvaron a Magyar Falu Program keretében. Nádudvaron a Magyar Falu Program keretében jelentős útfelújítási munkálatok kezdődtek, melyek a 3405-ös számú Püspökladány–Balmazújváros összekötő út 11+068–13+744 km szelvényei között mintegy 2676 méter hosszan, a Fő út–Ady Endre utca között 2142 méter hosszan, illetve az Ady Endre…

Két gidát mentettek Püspökladányban

Két gidát mentettek Püspökladányban. A napokban Püspökladányban egy szívszorító esemény zajlott le, amikor két gida egy mély betonárokba esett.– számolt be a Mancsmentő Állatvédő Egyesület Mint írják, hála az ott élőknek és az azonnal indulok vadőröknek, már a gidák biztonságban vannak. A mentés helyszínén jelenlévők számára felejthetetlen élmény…