Megkéselte anyja volt párjának új élettársát

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Az elkövető békülésük érdekében elkísérte az édesanyját annak korábbi élettársához, de szóváltás után a férfi új élettársát megszúrta.

A vádirat szerint a vádlott édesanyjának az élettársi kapcsolata megszűnt, a férfi Ózd külterületén található, korábban tárolónak használt 7 négyzetméteres kis házba költözött új élettársával – írja az Ügyészség.

Az édesanya vissza akarta szerezni a férfit, ezért 2023. október közepén, éjszaka, a fia kíséretében az ingatlannál igyekezett rávenni korábbi élettársát, hogy költözzön vissza. A férfi erre nem volt hajlandó, inkább elszaladt a helyszínről. Az új élettárs viszont számon kérte a vádlottat és az édesanyját az érkezésük okáról, ebből szóváltás alakult ki közöttük. Az ittas állapotú férfi a nőt az ágyra lökte, majd többször ököllel a fején megütötte. A nő tiltakozott, ekkor viszont a vádlott az épületből kivitte az udvarra, és egy késsel megszúrta, majd édesanyjával együtt távozott.

A sértett közvetlenül életveszélyes állapotba került, azonban ezt ittassága miatt nem észlelte, illetőleg a szúrás tényét sem vette észre. Időközben hazatérő élettársával együtt lefeküdtek aludni, és csak másnap kért orvosi segítséget.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Színes programkínálattal vár Hajdúszoboszló – fotókkal

Hajdúszoboszló városa idén ünnepli a gyógyvíz 100. évfordulóját, és ennek tiszteletére színes programkínálattal várja az…

Read More
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Kerékpáros ütött el a vonat, késesek a debreceni vonalon

A záhonyi fővonalon jelentős késésekre, egy szakaszon pótlóbuszos átszállásra, valamint rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó…

Read More
Forrás: Bódó Sándor | Facebook

Hajdúszoboszló: megújul a nádudvari út – fotókkal

Hajdúszoboszló folyamatosan fejlődik, és a fejlesztések középpontjában a közlekedés javítása áll.

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Categories Borsodban Hallottam

Kigyulladt egy ház Miskolcon

A Taksony utcába vonultak a vármegyeszékhely tűzoltói. Tűz ütött ki egy miskolci, Taksony utcai földszintes…

Categories Borsodban Hallottam

Drogdílerek a rendőrség hálójában Borsodban – fotókkal

A borsodi rendőrök két dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

A kép illusztráció Fotó: Shutterstock/juhaszdani

Forgalomkorlátozás Debrecenben lovas felvonulás miatt

Forgalomkorlátozásra kell számítani Debrecenben egy rendezvény miatt, több útvobalat is érint. ​