Olvass velem – Beszélgetőkör indult Nádudvaron

A városi könyvtár szervezésében január 16-án, csütörtökön beszélgetőkör sorozat indult, a Nádudvari Látogatóközpontban.

Fotó: Látogató Központ / Facebook oldala


 

A beszélgetőkör indulásának apropója az, hogy könyvtárunk 2025-ben fennállásának 70 éves jubileumát ünnepli, s könyvtárosaink erre a kerek évfordulóra számos újdonsággal készültek.

 

Másfelől január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mivel 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc. Éppen 2 évvel ezelőtt ünnepeltük ennek bicentenáriumát – olvasható a Látogatóközpont Facebook bejegyzésében.

A beszélgetőkör meghívott első vendége Maczik Erika polgármester asszony volt.
Városunk első emberével beszélgettünk a kisgyermekkor élményiről, hogy milyen emlékeket őriz mesékről, történetekről, az első írásbeliséggel való találkozásáról.

Felelevenítette az életében meghatározó pedagógusokat és referencia személyeket, akik meghatározták az olvasáshoz való kapcsolatát, s annak a pozitív attitűdnek a kialakulását, aminek köszönhetően ma is aktív olvasó, s gyakorlatilag egész életére kihat a megismerés és folyamatos tanulás igénye.

Az olvasásra egyaránt tekint úgy mint értékes szabadidő eltöltési tevékenység és kikapcsolódási forma. Mesélt a különböző életszakaszaira jellemző, változásban lévő olvasási szokásairól, arról, hogy miként hat rá is a digitalizáció és az okos eszközök használata és milyen tudatossággal kezeli azt, valamint mit tapasztal más generációk olvasáshoz fűződő kapcsolatáról.

Mesélt arról, hogy – a manapság „divatos” és népszerű – kihívás jellegű, olvasásra buzdító kampányban ugyan ő maga nem vett részt eddig, de nagyon hasznosnak tartja azokat.
Beszélgetésünket saját aktuális könyvélményeivel zárta, jelenleg ugyanis három könyvet olvas párhuzamosan, s ezeket hozta magával és mutatta be.

Az eseményen három Kövys-diák csillogtatta meg tehetségét és nemzeti kultúránk iránti elköteleződését: elsőkét Nagy Karolina, 1.a osztályos kisdiák előadásában hallhatunk szavalatot, majd Rásó Barnabás, 4.d osztályos tanuló ízesen előadott meséjét élvezhettük, a beszélgetés végén pedig Kiss Linett, 7.a osztályos tanuló már igen komoly szavalata rendített meg bennünket!

Február 13-án, folytatódik az „Olvas velem!” sorozat

Leave a Reply

Back To Top