Czibere Attila: Teljesen normális gyerekkorom volt Nádudvaron

Közel húsz évvel ezelőtt, 2005. március 31-én lövések zaja törte meg a diósdi éjszaka csendjét. A település határában holtan találták a 43 éves, sokak által csak Pipásként ismert F. Józsefet és a 28 éves K. Norbertet, becenevén Colost.

A két férfi üzleti és baráti kapcsolatrendszerének megvizsgálása nyomán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói arra jutottak, hogy bérgyilkosság történt, a megbízó pedig Czibere Attila volt. Az érdi vállalkozó a kamionmosójában a százhalombattai olajfinomítóból kiinduló csövekben lopott olajat árult, emiatt megzsarolták. A környék bűnözőitől, a hírhedt Koszi klántól kért segítséget a zsarolás kivédésére, Kosziék pedig megbízták őt az ellenlábasok kivégzésének megszervezésével. Czibere Attila most könyvet írt a történetéről: a Hidegre vagy hűvösre című kötet kapcsán a Blikknek exkluzív interjút adott az ügyvédjén keresztül.

Hogyan került a törvény árnyékos oldalára, milyen gyerekkora volt?

Teljesen normális gyermekkorom volt Nádudvaron. A szülők, a testvéreim dolgos, becsületes emberek, a börtön környékén sem jártak. A ’80-as években nyugatra disszidáltam, ott kezdődött a bűnözői pályám. Műszaki cikkekkel, ruhákkal kezdtem, idővel aztán képbe került a pénzhamisítás. Később már dörögtek a fegyverek, fokozatosan durvultak el dolgaim.

Ezek szerint önnek is volt lőfegyvere?

Egy egész arzenál: Skorpió mini géppisztolyok, AK47-sek, vállról indítható rakéták, pisztolyok, kézigránátok. Önvédelmi szempontból is szükség volt rájuk. A könyvem egyik története, hogy a bébiszitterünk egyszer takarítás közben talált egy Skorpiót, de azt hitte, a gyerek játéka, így azok közé is tette. Szerencsére még időben észrevettük.

Honnan jött az ötlet, hogy megcsapolják a százhalombattai kőolaj-finomítót?

– Egy barátomnak volt kapcsolata a finomítón belül, az ő hathatós közreműködésével sikerült olyan információkhoz és megoldási ötletekhez jutunk, amivel – kisebb-nagyobb kudarcokat követően – a rendszer hibáit kijátszva, végül sikerrel jártunk. Beépített ember nélkül az általunk használt módszer nem működött volna.

Más is foglalkozott ezzel az alvilágban?

– Népszerű módja volt ez akkor a bűnözésnek. Több olajtolvaj banda működött akkoriban párhuzamosan. Létezett konkurenciaharc, voltak összetűzések, területfelosztás, erőszak erőszak hátán. Éppen azért, hogy nekünk a hadakozás helyett csak a pénzkereséssel kelljen foglalkoznunk, 2000 után fuzionáltunk Kosziékkal, ők vállalták a védelmet.

A 2000-es évek elején Czibere és társai rengeteg pénzt kerestek a lopott olaj árusításával

Leave a Reply

Back To Top