Molotov-koktélt dobott a fia házára

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki bódult állapotban molotov-koktéllal akarta felgyújtani fia házát.

Az ítélet szerint a vádlott korábbi rendezett életvitele megváltozott, rendszeresen fogyasztott szeszes italt és bódító hatású szereket, emiatt családtagjaival viszonya megromlott. Napi rendszerességgel megjelent a fia házánál, a családtagjaitól élelmet kért és pénzt követelt, melynek során többször fenyegetőzött a ház felgyújtásával – írja az ügyészség közleményében.

2023. július 4-én a kora délutáni órákban ismét megjelent fia házánál és az udvarra „Égjetek kutyák!” felkiáltással bedobott egy „molotov-koktél”-t, ami a házfalról lepattanva az előkertbe esett. A vádlott ezt követően a helyszínről elhajtott és internetes közösségi oldalán élőben tovább fenyegetőzött a ház felgyújtásával.

A házban tartózkodó sértettek hallották a vádlott kiáltását és gépjárművének hangját, ezért kimentek a házból. Ekkor észlelték az előkertben mintegy 40-50 cm magasságban fellobbanó tüzet, melyet eloltottak, majd értesítették a tűzoltóságot.

A vádlott cselekménye következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett, de a szándékosan okozott nyílt láng közvetlenül veszélyeztette a lakóházat, ezáltal a benne tartózkodók csak a szerencsének köszönhetik a tragikus következmények elmaradását.

A vádlottat a Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy szabadságvesztés büntetéséből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője eltérő minősítésért, egyúttal enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlottal szemben kiszabott, jóval a büntetési tétel középmértéke alatti tartamú büntetés indokolatlanul enyhe. A több ember életét veszélyeztető, vétlen családtagok sérelmére különösen kegyetlen módon elkövetett emberölés bűntettének kísérlete hosszabb tartamú fegyház kiszabását indokolja. Erre tekintettel a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla a vádlottal szemben lényegesen súlyosabb büntetést szabjon ki.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Baleset Tiszavasvári és Hajdúnánás között, mentők is a helyszínen

Utoléréses baleset történt a 3502-es út 4-es kilométerénél, Tiszavasvári és Hajdúnánás között május 17-én délután.…

Read More
Categories Borsodban Hallottam

Kigyulladt egy ház Miskolcon

A Taksony utcába vonultak a vármegyeszékhely tűzoltói. Tűz ütött ki egy miskolci, Taksony utcai földszintes…

Read More
Categories Borsodban Hallottam

Drogdílerek a rendőrség hálójában Borsodban – fotókkal

A borsodi rendőrök két dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Baleset Tiszavasvári és Hajdúnánás között, mentők is a helyszínen

Utoléréses baleset történt a 3502-es út 4-es kilométerénél, Tiszavasvári és Hajdúnánás között május 17-én délután.…

Újra virágosztás Debrecenben

Újra virágosztás Debrecenben 2025-ben! Debrecenben ismét virágosabbá válik a város, hiszen a debreceni önkormányzati képviselők…

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Korlátozásokkal újraindulhatott a vonatforgalom Kaba és Ebes között

Korlátozásokkal újraindul a közlekedés Kaba és Ebes között. Jó hír a vonattal utazóknak: a korlátozások…