Szent Flórián napja: ünnepség Püspökladányban – fotókkal

Szent Flórián napját május 6-án ünnepelte meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányban.

Reggel a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóság laktanyája előtt helyezték el koszorúikat Szent Flórián szobornál az igazgatóság vezetői, a város vezetők és a társszervek képviselői.  Ezt követően ünnepélyes állománygyűlésen jutalmazták a vármegyében szolgálatot ellátó, kiemelkedő munkát végző tűzoltókat – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Nemcsak az Igazgatóság ismerte el tűzoltóit, hanem a környező települések polgármesterei is jutalmakat adtak át a példamutató állománytagoknak. Elismerésben részesültek az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók legjobbjai is. 

Az ünnepségen köszöntőt mondott Vadász Ferenc, Püspökladány polgármestere, aki elismerését fejezte ki a szolgálatot ellátó tűzoltóknak és méltatta áldozatos munkájukat. Ezt követően a a katasztrófavédelem vármegyei igazgatója Pintér Antal Tamás tűzoltó ezredes köszöntötte az állományt. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a tűzoltók jelenléte a közösségben jelentős mértékben hozzájárul a lakosok biztonságérzetéhez. Tudva, hogy vészhelyzet esetén segítség érkezik, az állampolgárok nyugodtabban élhetik mindennapjaikat. 

Az ünnepség végén a püspökladányi hivatásos tűzoltók alpin-technikai mentést, roncsvágási és tűzoltási gyakorlatot mutattak be a város lakóinak és a püspökladányi óvodásoknak, iskolásoknak.

Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Színes programkínálattal vár Hajdúszoboszló – fotókkal

Hajdúszoboszló városa idén ünnepli a gyógyvíz 100. évfordulóját, és ennek tiszteletére színes programkínálattal várja az…

Read More
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Kerékpáros ütött el a vonat, késesek a debreceni vonalon

A záhonyi fővonalon jelentős késésekre, egy szakaszon pótlóbuszos átszállásra, valamint rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó…

Read More
Forrás: Bódó Sándor | Facebook

Hajdúszoboszló: megújul a nádudvari út – fotókkal

Hajdúszoboszló folyamatosan fejlődik, és a fejlesztések középpontjában a közlekedés javítása áll.

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like