Román elnökválasztás – Belföldön is megnyitották a szavazóhelyiségeket

Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor – közép-európai idő szerint 6-kor – kinyitottak a belföldi szavazóhelyiségek Romániában, ahol az ország 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.

A külföldön élő vagy ideiglenesen tartózkodó román állampolgárok már péntek óta voksolhatnak. A több milliós román diaszpóra számára – a korábbi torlódások elkerülése érdekébe – minden korábbinál több, 965 szavazókört rendeztek be külföldön. Pénteken és szombaton mintegy kétszerannyian mentek el szavazni külföldön, mint az elnökválasztás tavaly novemberi, utólag érvénytelenített első fordulójának első két napján.

A hazai választói névjegyzékben szereplő 18 millió választópolgár számára belföldön 18 979 szavazóhelyiséget rendeztek be.

Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat. Aki azon a településen tartózkodik, ahol az állandó lakhelye van, annak abban a szavazókörben kell jelentkeznie, amelyhez lakcíme alapján tartozik. Aki más településen tartózkodik, az bármelyik szavazókörben leadhatja voksát, miután ellenőrzik, hogy korábban nem szavazott, és adatait felírják a pótlistára.

A szavazókörök – külföldön és belföldön egyaránt – romániai (kelet-európai) idő szerint 21 órakor zárnak. Azokon a helyeken, ahol záráskor még szavazók várakoznak a bejáratnál, hogy leadhassák voksukat, a szavazókör nyitva maradhat éjfélig.

Amennyiben a szavazólapon szereplő 11 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a választás első fordulójában a névjegyzékben szereplő választók több mint felének – csaknem 9,5 millió szavazónak a – támogatását, akkor május 18-án második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot megszerző jelölt részvételével.


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Categories Érettségi 2025

Megkezdődtek a matematika írásbeli vizsgák

Megkezdődtek kedden 9 órától a matematika írásbeli érettségi vizsgák - közölte az Oktatási Hivatal az…

Read More

A Vatikán területén kikapcsolják a mobilkapcsolatot a konklávé teljes idejére

Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én…

Read More

Erdő Péter: az új pápának és az egyháznak drámai időszakban kell küldetését teljesítenie

A következő pápának és az egyháznak az emberiség története drámai korszakában kell küldetését teljesítenie -…

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Baleset Tiszavasvári és Hajdúnánás között, mentők is a helyszínen

Utoléréses baleset történt a 3502-es út 4-es kilométerénél, Tiszavasvári és Hajdúnánás között május 17-én délután.…

Újra virágosztás Debrecenben

Újra virágosztás Debrecenben 2025-ben! Debrecenben ismét virágosabbá válik a város, hiszen a debreceni önkormányzati képviselők…

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Korlátozásokkal újraindulhatott a vonatforgalom Kaba és Ebes között

Korlátozásokkal újraindul a közlekedés Kaba és Ebes között. Jó hír a vonattal utazóknak: a korlátozások…