Tűzszerészek haltak meg a Hortobágyi bomba robbanásban

Tragédia történt Nádudvaron 2016 július elsején.

  1. július elsején tragédia történt a Nádudvartól nyugatra elterülő volt orosz bombázó lőtéren. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, akkor a távirati irodával azt közölte, hogy a balesetben négy tűzszerész meghalt, egy pedig megsérült. A tragédiát robbanás okozta, amely aknamentesítés közben következett be.

A tűzszerészek az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei voltak, akik a terület aknamentesítésén dolgoztak.

A tragédia mélyen érintette a helyieket és az országot is, a tűzszerészek munkája elismerése mellett a gyász is kifejezésre jutott. A hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen tragédiákat.

A július 1-jei baleset helyszíne: négy tűzszerész meghalt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hárman, akik a szerkezet közelében tartózkodtak, a robbanás pillanatában azonnal meghaltak. Egyikük néhány méterrel távolabb állt, az egyetlen túlélő, a közelben lévő Tóth Péter főtörzsőrmester tüstént bajtársa segítségére sietett. Azonnal segítséget hívott a megsérült tűzszerészhez, akinek azonban a kórház felé vezető úton feladta a szíve a harcot. A harmincas éveikben járó tűzszerészek öt gyermeket hagytak apa nélkül. 

Hónapokkal később lett eredmény a vizsgálatnak

2016 szeptemberében Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök ismertették a Honvédelmi Minisztérium független belső vizsgálatát. A vizsgálat szerint a hősi halált halt tűzszerészek szakszerűen végezték a munkájukat, nem vétettek mulasztást.

A katonák az előírásnak megfelelően kiszerelték a gyújtószerkezetet, majd a bombatestet egy központi helyre szállították megsemmisítésre. Abban a tudatban, hogy a detonációt elindító minden részét eltávolították, a robbanószerkezet közelében maradtak, épp az ebédet várták. A jelentés szerint a bombatestben trinitrotoluol (TNT), valamint hexogén volt. Ez utóbbi érzékeny a külső környezetre, valamint a hosszú évek alatt kikristályosodik, ezáltal az anyag labilissá válik, így reakcióba lép a robbanásra hajlamos kémiai hatóanyaggal.

Emlékművet állítottak az elhunyt katonák emlékére

Emlékművet avattak a Hortobágyi Nemzeti Park területén a tűzszerész mentesítési feladatokban részt vett katonák tiszteletére, valamint a 2016-ban hősi halált halt tűzszerész katonák emlékére.

A Magyar Hadisírgondozás közösségi oldalán számolt be, tavaly arról hogy különleges eseményen Lengyel László ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoka beszédet mondott, melyben ismertette, hogy több ezer hektáron terült el az egykori hortobágyi kísérleti bombavető tér, mely korábban második világháborús tüzérségi eszközökkel, valamint szovjet légibombákkal, rakétákkal szennyezett terület volt. Az ezred katonái

2015. január végén kezdték meg a mentesítést a bombázó lőtér célterületének és védőzónájának északi, illetve déli részén, azzal a céllal, hogy helyreállhasson a tájsebekkel tarkított vidék eredetihez hasonló állapota. A parancsnok beszámolt arról is, hogy a művelet során tűzszerészek, gépjárművezetők, munkagépkezelők, egészségügyi és logisztikai biztosító személyzet, illetve hadihajós katonák is végeztek szakfeladatokat a természetvédelmi területen.

„Több, mint két és fél évig tartott a művelet, melynek során megtisztították a tűzszerészek a Hortobágyi Nemzeti Park kijelölt zónáit a veszélyes robbanóeszközöktől” – ismertette Lengyel ezredes. A parancsnok beszédében külön megemlékezett Balázs Ádám, Juhász Attila, Kozár Gábor és Rózsa János Nándor posztumusz hadnagyokról, akik nyolc éve veszítették életüket szolgálati feladataik ellátása során, a Hortobágyon – a megemlékezésen 2024-ben.

Lengyel ezredes megköszönte a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesületnek, a Hortobágyi Nemzeti Parknak, a Nyír-Márvány Kft-nek és a Tűzszerész és Folyamőr Egyesület közösségének a hozzájárulását ahhoz, hogy Petró Attila kőfaragóművész munkáját közösen leleplezhették, méltó emléket állítva az egykori hortobágyi bombázó lőtér tűzszerész mentesítését végrehajtó állománynak, köztük a hősi halott katonáknak.

Szentesi Csaba alezredes kiemelt tábori lelkész szolgálatának megtartását követően Sajtos Szilárd alezredes, református tábori lelkész szólt röviden az összegyűltekhez, majd az esemény zárásaként a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a felavatott emlékműnél.

More From Author

Ketten haltak meg a balesetben

Read More
Illusztráció Fotó: Shutterstock

Baleset Debrecennél: az egyik autó a tetejére borult a másik árokba sodródott!

Baleset történt szerda délután Debrecen közelében

Read More

Halálos baleset Hajdúböszörményben

Baleset történt Hajdúböszörményben, az Erdélyi utcában. Információink szerint egy ember életétveszette. A Hajdú-Bihar vármegyei Rendőr-főkapitányság megmeresésünkrw…

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Ketten haltak meg a balesetben

Illusztráció Fotó: Shutterstock

Baleset Debrecennél: az egyik autó a tetejére borult a másik árokba sodródott!

Baleset történt szerda délután Debrecen közelében

Halálos baleset Hajdúböszörményben

Baleset történt Hajdúböszörményben, az Erdélyi utcában. Információink szerint egy ember életétveszette. A Hajdú-Bihar vármegyei Rendőr-főkapitányság megmeresésünkrw…