Nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa temetésének napján

Nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa temetésének napján.

-Megrendülten értesültünk a Szentatya halálhíréről. Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, illetve később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra – olvasható a kormány.hu-n.

Amikor értesült a halálhírről, akkor mind a Köztársasági Elnök Úr, mind a Miniszterelnök Úr kondoleáló levelet küldött a camerlengo-nak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a protokolláris hagyományoknak megfelelően. A kormány döntést hoz arról, hogy a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt, és a nemzet gyászát – jelentette be a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

– A Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt. Magyarország Kormányának az elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt arról is beszélt a kormany.hu-nak, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal.

– Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy „Isten éltesse!” Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta – zárta emlékező szavait Semjén Zsolt.

– Mindent köszönünk, Szentatya – írta a hétfőn elhunyt Ferenc pápára emlékezve Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő bejegyzésében a pápával közös fekete-fehér képet tettek közzé, amelyre azt írták: búcsúzunk.

Világszerte megrendüléssel fogadták hétfőn Ferenc pápa halálhírét, aki hétfő reggel hunyt el a Vatikán bejelentése szerint. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Színes programkínálattal vár Hajdúszoboszló – fotókkal

Hajdúszoboszló városa idén ünnepli a gyógyvíz 100. évfordulóját, és ennek tiszteletére színes programkínálattal várja az…

Read More
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Kerékpáros ütött el a vonat, késesek a debreceni vonalon

A záhonyi fővonalon jelentős késésekre, egy szakaszon pótlóbuszos átszállásra, valamint rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó…

Read More
Forrás: Bódó Sándor | Facebook

Hajdúszoboszló: megújul a nádudvari út – fotókkal

Hajdúszoboszló folyamatosan fejlődik, és a fejlesztések középpontjában a közlekedés javítása áll.

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

EPA-EFE/CIRO FUSCO

Megérkezett a koporsót szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához

Megérkezett a Ferenc pápa koporsóját szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához. A pápa koporsóját szállító…

Vatikánváros, 2025. április 25. Sulyok Tamás köztársasági elnök (k) és felesége, Nagy Zsuzsanna (b) érkezik, hogy leróják kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban 2025. április 25-én. A római katolikus egyházfő húsvéthétfőn, április 21-én, 88 éves korában hunyt el. MTI/Bruzák Noémi

Ferenc pápa búcsúztatása – Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent…

Ferenc pápa búcsúztatása – Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Kossuth téren

Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd…