Már hatszor eltiltották a vezetéstől
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a hatvanas éveiben járó férfi ellen. Az elkövető elmenekült a rendőrök elől, az egyiket később majdnem elütötte, majd a szolgálati gépjárműben kárt okozott.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. április 21-én, este – érvényes vezetői engedély nélkül – egy nyírségi településen közlekedett autójával, amikor egy rendőr karjelzéssel megállásra utasította. A férfi a jelzést figyelmen kívül hagyta, a rendőrt kikerülte, majd gyorsítva elmenekült, és az őt követő szolgálati mikrobusz megkülönböztető fény- és hangjelzésére sem állt meg – írja az ügyészség.
Hozzá teszik, a férfi pár kilométer megtétele után személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott, amelyet követően járművével az úttest bal oldalára sodródott. A rendőrök a szolgálati mikrobusszal az közvetlenül autó mellett álltak meg. Amikor a férfi látta, hogy a rendőr ki akar szállni, a nagy teljesítményű kocsival gázt adva megindult előre. A rendőr a balesetet csak úgy tudta elkerülni, hogy a vezetőülésbe visszaugrott, így kizárólag a gyors reakciójának köszönhető, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.
Az elkövető a szolgálati gépkocsi nyitott bal első ajtaját a személygépkocsijával visszatörte és a több, mint 2,5 tonna súlyú mikrobuszt több métert tolta még előre, míg járműve megállt.

A nyomozó ügyészség intézkedett a – felmerült adatok szerint ittas – férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedésről a bíróság ma dönt.
A gyanúsítottat eddig hat alkalommal tiltották el a közúti járművezetéstől, legutóbbi eltiltása 2017-ben járt le, azonban utánképzésen azóta sem vett részt.
A fotók a szemlén készültek az ütközésben érintett járművekről.
Discover more from Nádudvaron Hallottam
Subscribe to get the latest posts sent to your email.