Debreceni rendőrségi razziák: kábítószerrel is összefüggésbe hozható szabálysértések

A debreceni rendőrök a Delta Program keretében szombat este ismét ellenőrzést tartottak.

Az április 26-án tartott összehangolt akcióban 28 rendőr vett részt: közel 100 gépjárművet vizsgáltak át, illetve mintegy 300 főt igazoltattak. Egy autó esetében megállapították, hogy azt kivonták a forgalomból, ezért a helyszínen levették róla a rendszámot, és szabálysértési feljelentést tettek a sofőrrel szemben. Az egyenruhások további két autóvezetővel szemben pedig összesen 72 800 forint helyszíni bírságot szabtak ki.

A nyomozók egy férfinál a ruházatátvizsgálás során 5,6 gramm kábítószergyanús anyagot találtak. Egy másik fiatal esetében pedig egy szórakozóhely biztonsági szolgálata szólt a rendőröknek, nála 3 gramm növényi törmeléket és 2 gramm fehér port találtak. Mindkettejüket előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki őket kábítószer birtoklása miatt.

Kábítószer fogyasztása esetén szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, ingyenes segélyhívón.


Discover more from Nádudvaron Hallottam

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

More From Author

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Baleset Tiszavasvári és Hajdúnánás között, mentők is a helyszínen

Utoléréses baleset történt a 3502-es út 4-es kilométerénél, Tiszavasvári és Hajdúnánás között május 17-én délután.…

Read More
Categories Borsodban Hallottam

Kigyulladt egy ház Miskolcon

A Taksony utcába vonultak a vármegyeszékhely tűzoltói. Tűz ütött ki egy miskolci, Taksony utcai földszintes…

Read More
Categories Borsodban Hallottam

Drogdílerek a rendőrség hálójában Borsodban – fotókkal

A borsodi rendőrök két dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

Read More

Hagy egy választ

You May Also Like

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Baleset Tiszavasvári és Hajdúnánás között, mentők is a helyszínen

Utoléréses baleset történt a 3502-es út 4-es kilométerénél, Tiszavasvári és Hajdúnánás között május 17-én délután.…

Categories Borsodban Hallottam

Drogdílerek a rendőrség hálójában Borsodban – fotókkal

A borsodi rendőrök két dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

Újra virágosztás Debrecenben

Újra virágosztás Debrecenben 2025-ben! Debrecenben ismét virágosabbá válik a város, hiszen a debreceni önkormányzati képviselők…