Újra virágosztás Debrecenben

Újra virágosztás Debrecenben 2025-ben! Debrecenben ismét virágosabbá válik a város, hiszen a debreceni önkormányzati képviselők 2025-ben ismét egynyári virág- és balkonnövény-palántákat osztanak a körzetükben élő lakosoknak. Ez a hagyomány, melyet 1998-ban indított útjára az önkormányzat, a koronavírus-járvány miatti egyéves kihagyást követően most újra életre kel – írja Papp…

Debreceni férfit vettek őrizetbe autólopás miatt

A debreceni rendőrök elfogták a 27 éves férfit és bűnügyi őrizetbe vették. Egy nagy értékű gépkocsi feltöréséről érkezett bejelentés a rendőrségre május 2-án. Az elkövető nem finomkodott, fogott egy térkövet, azzal betörte az egyik ablakot, az utasteret átkutatta, és 300 ezer forintot, valamint egy baseball sapkát zsákmányolva elmenekült…

Fegyveres bosszút tervezett a rendőr ellen az ittas járművezető

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki életveszélyesen megfenyegette a rendőröket, és egyikük megölését tervezte. Az ítélet szerint 2024. január 10-én, éjjel, két rendőr megállította a vádlottat, aki ittas állapotban egy lassú járművet vezetett. A vádlott agresszíven viselkedett, az alkoholszonda használatát megtagadta,…

Honvédelmi nap Debrecenben

Honvédelmi napot rendezett a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szombaton a debreceni Nagyerdei Stadion mellett, a DVSC-MTK OTP Bank liga mérkőzéshez kapcsolódóan – tájékoztatták a szervezők az MTI-t a helyszínen. Gulyás Szabolcs őrnagy, a honvédség debreceni hadkiegészítési és toborzó irodájának vezetője elmondta: a stadion környékén…

Debreceni rendőrségi razziák: kábítószerrel is összefüggésbe hozható szabálysértések

A debreceni rendőrök a Delta Program keretében szombat este ismét ellenőrzést tartottak. Az április 26-án tartott összehangolt akcióban 28 rendőr vett részt: közel 100 gépjárművet vizsgáltak át, illetve mintegy 300 főt igazoltattak. Egy autó esetében megállapították, hogy azt kivonták a forgalomból, ezért a helyszínen levették róla a rendszámot,…

Ezek a programok várnak ma Hajdú-Biharban: Fényfestés, strandnyitó

Ezek a hosszúhétvége programjai Hajú-Biharban: Fényfestés, Kézműves vásár,Strandnyitó…. Fényvarázs Nádudvaron: A Látogatóközpont Éjszakai Tündöklése Nádudvar, 2025. május 1. – A település lakói és az érdeklődők egyedülálló élményben részesülhetnek csütörtök este, 20:30-tól, amikor a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának fényfestése életre kelti a Nádudvari Látogatóközpont épületét. A program a vármegye értékeit…

Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére – jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. „Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom 4-es küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás…