Az idei díjazott borokkal a város hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában találkozhatunk!
2015 óta minden évben Debrecen Megyei Jogú Város és a Debreceni Borozó bor-és gasztronómiai magazin évről évre kiválasztja azokat a borokat, amelyek érdemesek arra, hogy 7 kategóriában megkapják a Debrecen Város Bora kitüntető címet. Ezek a nemes nedűk egy esztendőn keresztül büszkén viselhetik az elismerést és méltó módon képviselik Kárpát-medence borkultúráját.
A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. és a Debrecen Borozó január 17-én a város legújabb szállodájában, a Hilton Garden Inn Debrecen Sky bárjában egy ünnepélyes sajtótájékoztató keretében ismertette, hogy 2025-ben Magyarország melyik hét pincészete érdemelte ki a Debrecen Város Bora címet.
Az ünnepélyes eseményen Papp László, Debrecen polgármestere megköszönte a borászatoknak, hogy évről-évre, egyre többen tartják érdemesnek a várost arra, hogy részt vegyenek a Debrecen város bora borversenyen. Az idei címért folyó nemes versengésben sem volt másképp. Első körben 17 borvidék 120 pincészetének több mint 450 bora volt versenyben, majd a második körben tavaly decemberben a nemzetközi borbírákból és sommelierekből, borszak újságírókból álló zsűri 14 borvidék 30 pincészetének 123 bora közül választotta ki a hét kategória győztes tételeit. Bár Debrecennek jelenleg nincs saját borvidéke, de továbbra is tradicionális borvidékünknek tartjuk az Érmelléket, amely az elmúlt évszázadokban szorosan kötődött a városhoz – mutatott rá a polgármester. A magyar borkultúra támogatára érdekében az elmúlt években többek között közösen bor és gasztronómiai rendezvényeket szerveztünk Bihardiószeggel, de több ezer Bakator oltványt is vásároltunk a fiatal borászoknak, elősegítve ezzel a helyben maradásukat.
Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a város legnagyobb rendezvényszervező cégeként elkötelezettek abban, hogy ezeket a borokat minél többen megismerhessék. Ezért a helyi éttermek borkínálata mellett a Főnix gasztrokulturális programjain is találkozhattunk majd velük, de a Tourinform Piac utcai üzletében is elérhető lesz.
Kovács Pál, borakadémikus, Borászok Barátjamegköszönte, hogy 2015 óta minden évben Debrecen Megyei Jogú Város támogatja a Debreceni Borozó bor-és gasztronómiai magazint abban a szakmai munkában, amelynek köszönhetően egy egész éves folyamat megkoronázásaként sikerül kiválasztani a Debrecen város borait. Hozzátette, hogy egy ilyen borászati szaklapnak, mint a Debreceni Borozó, amely gyakorlatilag önfenntartó és ingyenesen terjesztik országszerte, nem sikerülne talpon maradnia, ha a Kárpát-medence borászai nem vennének részt rendszeresen a lap által szervezett borteszteken. Ezúton is köszönöm a magyar borászoknak a szerkesztőségünk nevében ezt a 15 éve tartó töretlenül jó és példaértékű együttműködést – hangsúlyozta Kovács Pál.







A győztes borokat mindig több száz tétel közül két lépcsőben választja ki a nemzetközi borakadémikusból, sommelier-ből, borszakújságíróból, gasztronómiai szakemberből álló szakmai, illetve delegált társadalmi zsűri. A Debrecen Város Bora 2025 címért összesen 17 borvidék 120 pincészetének több mint 450 bora volt versenyben.
Debrecen Város Bora 2025 címéért folyó borversenyének első fordulójában 17 borvidék 120 pincés zetének több mint 450 bora vett részt. A tét nagy volt, miután a legjobb eredményeket elérő pincés zetek kaptak meghívást a cím odaítélését eldöntő borbírálatra. A magyar borásztársadalom ismert személyiségeiből álló rangos zsűri 2024. decemberében 14 borvidék 30 pincés zetének 123 bora közül választotta ki a győztes tételeket Az értékelést és rangsorolást a nemzetközi 100 pontos bírálati szempontrendszer szerint végezték el a szakemberek és 7 kategóriában neveztek meg csúcsbort.
A magyar bor és borkultúra nem idegen Debrecen városától. Történelmi tény, hogy Érmellék évszázadokon át a város szőlőskertje volt. Érmellék a harmadik legjelentősebb fehérboros vidéknek számított Tokaj és Balaton-felvidék után. Az egész Kárpát-medencében először, a Debrecentől alig 40 kilométerre fekvő Bihardiószegen alapítottak 1870-ben vincellér iskolát. A debreceni polgárok figyelme a törökök terjeszkedése miatt már a 17. század közepétől a borvidék felé fordul: sok debreceni polgár vásárolt szőlőt a városhoz legközelebb eső borvidéken, 1690-ben 118 debreceni polgárnak 29 érmelléki településen volt nagyobb szőlője. Feljegyezték, hogy szüret idején Debrecenben szünetelt a közigazgatás is. Debrecen több éven keresztül oltványok felajánlással is támogatta a fiatal érmelléki borászok helyben maradását és munkáját. Többek között ennek is köszönhető, hogy Bihardiószeg ismét az érmelléki borvidék egyik központja és a bihari rész 250 hektárnyi szőlőterületéből 80 hektárt a településen művelnek.
Debrecen Város Bora 2025 címet idén is egy teljes borkínálatban ítélték oda, azaz hét kategóriában, pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, illetve édes fehér kategóriában neveztek meg csúcsbort.
Pezsgő kategória:
Törley Pezs gőpincészet, François Pres ident Brut (Etyek-Budai Borvidék)
Jellemzői: Halvány szalmasárga szín, világos zöldes csillogással. Szép, apró és intenzív buborékok jellemzik. Szájba leginkább ananász, mangó, valamint kellemes citrusos ízvilág dominál. Savait enyhe édesség teszi kerekké. Ünnepi pillanatok, fogadások tökéletes kísérője.
Klasszikus kategória:
Koch Borászat, Hajós -Bajai Cserszegi Fűszeres 2024 (Hajós -Bajai borvidék)
Jellemzői: Zöldes-halványsárga elegáns színvilág. Illatában bodza és egres a leginkább meghatározó. Ízében intenzíven gyümölcsös, szép savainak köszönhetően friss és üdítő. Nyári beszélgetések mellé, de akár koktélok alapjaként is kiváló.
Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Kunsági Rosé Cuvée 2024 (Kunsági borvidék)
Jellemzői: Három szőlőfajta – kékfrankos, cabernet franc és pinot noir – rozéborainak gondos házasításából készült. Illatában nagyon intenzív és egyben üde. Szájban szépen hozza a szamócás, málnás ízjegyeket. Harmonikus savait maradékcukor teszi kerekké. Nagyon szerethető rozébor.
Thummerer Pincészet, Egri Cabernet Sauvignon Superior 2021 (Egri Borvidék
Jellemzői: Sötétrubin színben pompázik poharunkban. Illatában érett málna, szamóca, szilva figyelhető meg. Megkóstolva az érett gyümölcsök és fűszeresség, valamint a hordós érlelés teszi komplexé ízvilágát. Nagyon gazdag, tartalmas vörösbor.
Prémium kategória:
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Olaszrizling Válogatás 2023 (Balatonboglári Borvidék)
Jellemzői: Már a kitöltés pillanatában látszik, hogy különleges borral van dolgunk. Ízében sárgabarack, grapefruit, körte, zöldalma, lime és trópusi gyümölcsök dominálnak. A töppedt szőlőszemek testességben már szinte a vörösborok közé emeli. Bátran társítsuk sültek mellé.
Vesztergombi Pince, S t. László Bikavér Prémium 2021 (Szekszárdi Borvidék)
Jellemzői: Gránátvörös színe igazán elegáns. Illatában és kortyban egyaránt nagyon szép érlelt jegyeket figyelhetünk meg. Érett pirosbogyós gyümölcsök adják az alapot, melyet finom fűszerekkel kiegészülve a hordós aromák tesznek teljessé. Érezhetően nagy bor komoly érlelési potenciállal.
Édes kategória:
Naár Családi Pince és Szőlőbirtok, Tokaji Sárgamus kotály Aszú 6 puttonyos (2019)
Jellemzői: Színében a tiszta borostyán. Már megjelenésében is igazán elegáns. Illatban gazdagbotritiszes jegyek, valamint zsálya, citromfű és eukaliptusz figyelhető meg. Ízében ananász,sárgabarack, birs, körte, leheletnyi ánizs és dió érezhető. Gazdag savszerkezete tökéletesen kiegyensúlyozottá varázsolja. Rendkívül hosszú lecsengés.
A Debrecen Város Bora címkével ellátott bor igazi rangot jelent, mert garantálja, hogy a magyar termőhelyekben rejlő egyedi értéket, különleges borélményt és a magyar borkultúrát ismeri meg még jobban a fogyasztó. A borok – amelyeket akár exkluzív díszdobozokkal együtt is megrendelhetjük – nemcsak a gyűjtőknek jelenthet valódi értéket, hanem céges, vagy baráti ajándékként is különleges meglepetésként szolgál.
A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Debreceni Borozó szakmai csapata által koordinált, minden évben kiválasztott Debrecen Város Bora borszelekcióval egyre több étteremben, illetve magyar borkultúrával kapcsolatos eseményeken találkozhatunk. A nagyközönség ezeket a borokat a Debreceni Tourinform Irodában, a Piac utca 20. szám alatt közvetlenül is megvásárolhatja.